Új hírek
Csak műtéttel kezelhető a szürkehályog?
A szürkehályog a látásra és vele együtt az életminőségre is jelentősen rányomja bélyegét. Nem véletlen, hogy az érintettek mihamarabb szeretnének túl lenni a tökéletes látást biztosító beavatkozáson. Talán nem újdonság a mai kor emberének, hogy az állami egészségügyben elképesztő várólisták vannak a területen, és már az orvosi vizsgálatra történő bejutás sem megy gyorsan. A magánegészségügy ezzel szemben várakozás nélkül teszi lehetővé a szükséges vizsgálatok elvégzését és a műtéti beavatkozás ütemezését….
Elektromos ágaprító gép vásárlás – Milyen szempontok alapján érdemes dönteni?
Az ágaprító gép elsősorban a mezőgazdaságban, de a nagyobb kertészetekben, a ház körül is hasznos választásnak bizonyul. A berendezésnek köszönhetően a gallyazás, a metszés után összegyűlt zöldhulladéktól hasznosan szabadulhatsz meg, s akár a föld táplálása érdekében is felhasználhatod a végeredményt. Mi alapján érdemes választani? Honnan tudhatod, hogy a kiszemelt gép megfelelő lesz elvárásaidhoz? Megéri egyáltalán otthoni célra egy ilyen mellett dönteni? A Novara szerint elektromos ágaprító gép vásárlásnál több szempontot…
Vezessen sikeres céget költséghatékonyan
Bizonyára minden vállalkozó fejében megfordult már, hogy milyen jó lenne minimális költségek mellett foglalkoztatni egy hatékony munkaerőt. A munka is készen lenne és sokkal több maradna a cég fejlesztésére is. Erre kínál tökéletes megoldást, ha felveszünk egy külső vállalkozót, egy menedzsert. Aki segíti a mindennapjainkat és töredékáron leveszi a vállainkról a terhet. De vajon miben tud segíteni nekünk? Szinte mindenben. Nyugodtan bevonhatjuk teljesen a cég életébe és az összetettebb feladatokat…
Milyen kiegészítőket érdemes választani egy műanyag erkélyajtóhoz?
Az ingatlanhoz tartozó nyílászárókkal kapcsolatban nem csak a bejárati ajtóra és az ablakokra érdemes asszociálni. Az erkélyajtók legalább ilyen fontos szerepet töltenek be. Mindegy, hogy konkrétan az erkélyre nyílnak ezek, vagy a kertet és a teraszt kötik össze a belső terekkel, a minőség kérdése mellett biztosan nem mehetünk el. A műanyag erkélyajtók- hasonlóan az ablakokhoz- nagymértékben befolyásolják az ingatlan belső mikroklímáját. Mivel nagy üvegfelületekről van szó, így azok hőszigetelő képessége…
Tényleg lehet olcsón is találni eladó siófoki nyaralót?
A Balaton térsége töretlen népszerűségnek örvend a kikapcsolódni vágyók körében. Nem csak a környékén megtalálható számos szórakozási lehetőség szól mellette, hanem a fürdőzés sajátos formája is. A balatoni nyaralás mindannyiunk gyermekkori emlékei között ott szerepel. Nem csak nyáron találhatjuk meg azonban számításunkat a magyar tengernél, hanem tulajdonképpen az év bármely időszakában. Siófok kétségkívül a déli part leginkább látogatott városa. Nehezen képzelhető el, hogy területén újépítésű ingatlant elérhető áron lehet vásárolni….
Nem is gondolná, hogy milyen könnyű egy elektromos magassági ágvágót használni
A kertben egész évben számos teendő felmerül, de az igazi szezonnak a tavasztól késő őszig terjedő hónapok bizonyulnak. Annak érdekében, hogy gondozott, igényes környezet társuljon az otthonhoz, elmaradhatatlanok bizonyos szerszámok. A klasszikus ásón és gereblyén túl napjainkban már olyan korszerű eszközök is léteznek, melyek jelentősen megkönnyítik a kerti feladatok elvégzését. Az elektromos ágvágók például könnyedén használhatóak és nem kell létrára sem mászni hozzá. Lánc és láncvezető nélkül csupán 3,2 kg-ot…
Sok mindenkinek az álma egy vízparti nyaraló Balatonfenyvesnél
A Balaton szépségével egyszerűen nem lehet betelni. Közvetlen vízparti apartmanok megvásárlására nyílik most lehetőség badacsonyi panorámával. A Fenyves Beach Residence közvetlenül a Balaton partján helyezkedik el az egykori Fenyves Hotel helyén. A Somogy megyében megtalálható vízparti nyaralók megfizethető áron kerülnek értékesítésre. A Balatoni panoráma biztosított a lakásoknál, amelyek nyaralóként, de lakásként is használhatók. A ház előtt 100 méter hosszú közvetlen vízparti kapcsolatnak köszönhetően igazi luxuskörülmények között pihenhetjük ki a fáradalmakat. A…
Van olyan gluténmentes tészta, amiből több mindent is süthet
A gluténmentes étrendet követők rendszerint tisztában vannak azzal, hogy milyen alapanyagokat célszerű elkerülniük. Ezek között vezető helyet foglalnak el a glutént tartalmazó gabonafélék, amelyek bizony gyakran kedvenc ételeink készítéséhez nélkülözhetetlenek. Mielőtt azonban azt gondolnánk, hogy a gluténmentes diétát követőknek le kell mondaniuk a pizzákról és a fenséges tésztaételekről, hasznos tudni, hogy igenis létezik alternatíva. Érdemes az ilyen gluténmentes receptekkel is kísérletezni, melyeknek köszönhetően újfajta lehetőségek nyílnak meg a konyhában….
Sokkal többen választanak VPS-t 2019-ben, mint megosztott hoszting szolgáltatást 2500/3202
Amikor a Virtuális Magánszerverek (VPS) megjelentek évekkel ezelőtt, még csak a legelhivatottabb szakik foglalkoztak velük. Néhány év alatt azonban gyökeresen megváltozott a helyzet, és 2019-ben fordult elő először, hogy globálisan nézve többen választják a VPS-t, mint a megosztott szerverhoszting szolgáltatást. A VPS-ek előretörésének legfőbb oka az egyszerűség és sokoldalúság Nem akarjuk lelőni a poént, de a rohamosan növekvő népszerűségnek egyszerűen az az oka, hogy a VPS sokkal több előnnyel bír,…
Megjelentek az új generációs szabadulószobák: nem babra megy a játék!
Budapesten, a Rózsa utcában is megnyitott egy új generációs szabadulószoba, amelyet mindenkinek a figyelmébe ajánlunk. A kellemese kikapcsolódáshoz nem is kell több, főleg ha egy 6-8 fős baráti társaságról van szó. A szabadulószobás játékok széles választékával várják a szórakozni vágyókat a nyári időszakban is. Érdemes a nyarat kellemesen eltölteni a barátok társaságát is keresve, így ennél jobb alkalom nem is lehet egy kis összejövetelre. A Budapesten található új generációs szabadulószobákat…
Miért éri meg az online számlázás?
Az online számlázás egy modern, környezettudatos megoldás, mely sokkal kevesebb kockázattal jár, mint a régi, kézi számlázás, és emellett nem csak a cégek javát szolgálja, hanem a NAV ellenőrzési munkáját is megkönnyíti. A jogi kritériumoknak megfelelni kívánó adózóknak a lehető legelőnyösebb választás az online számlázás, a NAV számára pedig azért előnyös, mert ezzel a módszerrel könnyebb számukra az adócsalások leleplezése. Az online számlázás elsődleges előnye, hogy a kiállított számlákról valós…
A cafeteria bővítésével az albérletek is drágultak, mert számlát kell adniuk a főbérlőknek
Albérletválasztás során sokak számára döntő szempont, hogy történik-e írásbeli szerződéskötés, valamint a főbérlő ad-e számlát. Ez utóbbi várhatóan idén is befolyásolja majd, hogy melyik albérlet mellett tesszük le a voksot. Nem más indokolja ezt, mint sok esetben az adómentes juttatásként adható mobilitási célú lakhatási támogatás, melyet a munkáltató nyújthat a távolabb lakó munkavállalóknak. Természetesen a juttatás előfeltétele, hogy számlás legyen az albérlet. Mindezekkel együtt tény az is, hogy a…
Az EU-s támogatásoknak köszönhetőn rengeteg energiát spórolunk meg
Magyarországon évről évre számtalan EU-s támogatás érhető el. A támogatásoknak köszönhetően elérhetők a különféle korszerűsítések is, amelyek segítségével energiát is megspórolhatunk. A már felépült otthonokban is elvégezhetők a korszerűsítési feladatok, amelyek sokszor különösebb fennforgás nélkül megvalósíthatók. Minden háziasszony idegenkedik ezektől a munkálatoktól, hiszen valószínűleg hatalmas kosszal jár majd, ám az ezzel párhuzamosan bekövetkező rezsi kiadás csökkenéseknek bizonyára mindenki örülni fog. A Fülöp épületgépészet segítségével a korszerűsítések gyorsan végrehajthatók, hiszen szakképzett…
Biztosítás 2018-ban is a Cafeteria elemek között
Már napvilágot látott a 2018 évre vonatkozó Cafeteria szabály. 15 százalék személyi jövedelemadót kell fizetni a béren kívüli juttatások értékének 1,18 szorosára. Emellett továbbra is megmarad a 14 százalékos eho fizetési kötelezettség is. A Cafeteria juttatásokra így összesen 34,22 % közteher megfizetése kötelező. Kedvező közterhekkel továbbra is 100 000 forintig adható a Széchenyi Pihenőkártya. A béren kívüli juttatások és a Széchenyi Pihenőkártya 2018-ban összesen 450 000 forintig adható a versenyszférában és 200 000…