Ha, szóba kerül a nyugdíj előtakarékosság, hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy erre bizony még ráérünk. A valóságban persze ez még sincs így, hiszem nyugdíj előtakarékosságra, minden korosztálynak szüksége lehet. Fiatalként pedig előnnyel indulunk, hiszen minél hamarabb kezdünk el nyugdíj célra anyagi tartalékot felhalmozni, annál kevesebb összeget kell a havi költségvetésből ilyen célra elkülönítenünk. Így általánosságban elmondható, hogy az öngondoskodásba érdemes minél hamarabb belevágni, annak érdekében, hogy nyugdíjas korunkban ne kelljen jelentős életszínvonal csökkenéssel szembenéznünk.
Az alábbi nyugdíj előtakarékossági lehetőségek állnak rendelkezésedre:
Önkéntes nyugdíjpénztár
Az önkéntes nyugdíjpénztár az egyik legismertebb nyugdíj előtakarékossági forma. Ennek egyik oka, hogy a minimálbér 50%-áig akár a munkáltatótól is kérheted, mint a cafetéria elem része. Azt viszont jó, ha tudod, hogy az állami előtakarékossági támogatás csak az egyéni befizetések után jár, a munkáltató által utalt összegek után nem. Az előtakarékossági támogatás egyébként, a befizetések 20%-a után, legfeljebb évi 100-130 ezer forintos értékhatárig igényelhető vissza a személyi jövedelemadóból. Itt persze, meg kell említeni azt is, hogy nyilván ez a kedvezmény annak éri meg, aki SZJA-t fizet. Pontos összege egyébként, a 2020 előtt nyugdíjba vonulók esetében maximum 130 ezer, minden más esetben maximum 100 ezer forint lehet.
Nyugdíj előtakarékossági számla
A nyugdíj előtakarékossági számlát, az ügyfelek gyakran azért kedvelik, mert a számlatulajdonos maga döntheti el, hogy, befizetéseiért cserébe milyen értékpapírokat vásárol. A NYESZ egyébként két alszámlából áll, az egyik a betéti számla, amelyen a pénzmozgás zajlik, és az értékpapírszámla, amin az értékpapír befektetések történnek. A két alszámlát pedig csak egyszerre lehet igényelni, illetve megszüntetni. Nyugdíj előtakarékossági számlát, már akár 5 ezer forint befizetésével is nyithatsz, kérdés mennyire éri meg ilyen alacsony összeggel belevágni az öngondoskodásba. A NYESZ után is jár adókedvezmény, mint az önkéntes nyugdíjpénztár esetén, sőt a két kedvezmény akár együttesen is igényelhető.
Tartós Befektetési Számla
Tartós Befektetési Számla nyitásához már némileg nagyobb pénzösszeg szükséges. Ez azt jelenti, hogy minimum 25 ezer forintot be kell fizetned ahhoz, hogy ezt megtehesd. A TBSZ szintén két alszámlából áll össze. Az egyik a betéti számla, a másik pedig az értékpapírszámla, viszont érdemes tudni, hogy a két számlatípus nem átjárható. A TBSZ érdekessége az, hogy a számlára csak a számlanyitás naptári évében tudsz pénzt befizetni, később már nem. Így, ha tegyük fel, a mai napon számlát nyitsz, akkor legkésőbb az idei év december 31-ig kell a befektetésedet összeállítanod. A TBSZ viszont kedvez azoknak, akik csak néhány éves időtávon tudnak gondolkodni, hiszen megtakarított pénzedhez már a 3. év után kamatadó kedvezménnyel, míg az 5. év után kamatadó mentesen hozzáférhetsz.
Életbiztosítással kombinált megtakarítás
Az életbiztosítással egybekötött megtakarítás, a nevéből is adódóan, egy olyan kombinált megoldás, amely nem csak előtakarékossági lehetőséget nyújt, hanem segítségével baleset- és életbiztosítási védelmet is igényelhetsz. Azt már Te döntheted el, hogy a biztosító, a befizetett pénzedet milyen mértékben fordítsa a megtakarításra, és hogy milyen összeget szánsz kifejezetten a kockázati díj fedezésére. A megtakarítási időszak minimálisan 10 év, de azt jó, ha tudod, hogy a 10. év után már kamatadómentes jövedelmed keletkezik.