57

Neked is egy Coca-Cola nevek listája – ÖSSZES!

Neked is egy Coca-Cola nevek listája – ÖSSZES!

A Coca-Cola kreatív reklámfilmjeiről már jól ismert a fogyasztóközönség előtt, ám ezúttal egészen új, az eddigiektől merőben eltérő kampánnyal igyekszik még inkább szem előtt lenni a cég termékeivel a boltok polcain. A hazánkban májustól augusztusig tartó “Neked is egy Coca-Cola” kampány ideje alatt ugyanis a címke egyik oldalán nem a saját logót tüntetik fel, hanem a fogyasztók keresztneveit.

A nagyszabású előkészületek során a leginkább célcsoportnak számító 13 és 30 év közötti korosztályban felmérték, hogy melyik keresztnevek a leggyakrabban előfordulóak, s ez alapján kerültek kiválasztásra azok, melyek a palackokra kerültek. A céges logó ilyen formájú lecserélését akár kockázatosnak is vélhetnék marketing szakemberek, ám a cég nagy múltja, és a termék ismertsége lehetővé teszi, hogy az elmúlt 125 év legnagyobb változtatását eszközölje a Coca-Cola – még ha időszakos jelleggel is.

Nevek akár becézve is

A keresztnevek mellett becenevek is megtalálhatóak a palackokon, így például a kissé talán csöpögős romantika kedvelői Kicsim feliratú üdítőitallal is kedveskedhetnek párjuknak. Az összetétel változatlan – és még mindig titkos – , a külső pedig egy ideig megújult formában vár majd a boltok polcain, ami arra kitűnően alkalmas, hogy még azok is Coca-Coláért nyúljanak, akik egyébként nem tartoznak a rendszeres fogyasztók közé.

S hogy mely nevek tulajdonosai találkozhatnak a sajátjukkal biztosan?

A “Neked is egy Coca-Cola” nevek listája:

Íme a “Neked is egy Coca-Cola” nevek (valószínűleg) jelenlegi teljes listája A-Z.

  • Abigél, Ádám, Adorján, Adrián, Ágota, Aida, Ajtony, Ákos, Aladár, Alajos, Albin, Alex, Alfréd, Alida, Álmos, Anasztázia, Andrea, Anett, Anita, Antal, Aranka, Arnold, Áron, Árpád, Auguszta,
  • Balázs, Bálint, Bánk, Barnabás, Bátor, Beáta, Béla, Benedek, Bernadett, Bertold, Bíborka, Buda, Bulcsú,
  • Cintia, Csenge,
  • Csilla, Csongor,
  • Dénes, Donát, Dóra, Dorottya,
  • Ede, Edina, Elemér, Eleonóra, Ella, Elvira, Emánuel, Emma, Emőke, Erhard, Ervin, Eszter,
  • Fanni, Fatime, Félix, Franciska,
  • Gábor, Gedeon, Georgina, Gergely, Gertrúd, Gerzson, Géza, Gréta,
  • Gyárfás, György, Gyula,
  • Hajnalka, Henrietta, Herman, Hugó,
  • Ida, Ignác, Ildikó, Ilma, Inez, Ingrid, Irén, Írisz, Iván, Izidor, Izolda,
  • János, Johanna, Jolán, József, Julianna, Jusztin,
  • Karina, Kármen, Karolina, Katalin, Kázmér, Kitti, Klaudia, Klotild, Kolos, Konrád, Kornélia, Kristóf, Krisztián,
  • László, Laura, Leó, Leonóra, Levente, Lídia, Lilla, Linda, Lívia, Lujza,
  • Margit, Marietta, Márk, Matild, Mátyás, Medárd, Miklós,
  • Nikolett, Noémi, Norbert,
  • Pál, Patrik, Paulina, Péter,
  • Rafael, Ráhel, Richárd, Róbert, Rómeó, Rudolf,
  • Sándor, Szaniszló, Szilárd,
  • Tamás, Tas, Tibor, Tivadar, Tódor, Tünde,
  • Valentin, Valéria, Vazul, Vera, Vid, Vilmos, Vince,
  • Zalán, Zita, Zoltán, Zsolt, Zsuzsanna

Egyéb nevek, vicces nevek listája:

Rocksztár, Kicsim, Anya, Haver, Apa, Mama, Papa, Tesó, Dj, Partyarc, Cimbi, Lelki Társ, Főnök

 

Iktatva: Szórakozás

57 hozzászólás "Neked is egy Coca-Cola nevek listája – ÖSSZES!"

  1. Viktória szerint:

    Lécci csináljatok 1-et Viktória névben

  2. Puncs szerint:

    Szeretnék egy Puncs nevű kólát:) Ez örömöm lenne ha látnák egy olyan a polcon!

  3. Szűcs S. szerint:

    Létezik még a Brigitta is

  4. Mesi szerint:

    Engem Emesének hívnak, és szeretnék egy ilyen nevű kólát! 🙂

  5. Tami szerint:

    Szeretnék egy Tamara nevű colat!:))))) Köszönöm!

  6. bakos boglárka szerint:

    Boglárka név is létezik de ikább bogi 😀 de lehetne umixxl meg kresák is please :))

  7. Szandra szerint:

    Inez nevű colat sehol nem találok:-(

  8. Ffv szerint:

    Nem csak ezek a nevek vannak pár nincs is rajta

  9. fifi szerint:

    ehhez képest zsófiásat is lehet kapni,van is nekem… 😀

  10. Viktória szerint:

    Szeretnék egy Magdolna nevű colat, ugyanis a legeslegjobb barátnőmet így hívják, és sehol nem találok :S :/

  11. Aliz szerint:

    Aliz nevű kóla is kéne! 🙂

  12. Dániel szerint:

    Én is szeretnék egy Dániel nevű Colát! Köszönöm!

  13. Boros Milán szerint:

    Szeretnék egy olyat amire Drakensang van ráírva 😀 tök jó lenne !!!!

  14. Liliána szerint:

    Sziasztok!
    Kérlek csináljatok egy Liliána nevű colát és, ha lehet akkor egy Dorci nevűt is, hogy megtudjam lepni a legjobb barátnőmet szülinapjára..! 🙂

  15. Liliána szerint:

    Kérlek szépen csináljatok egy Liliána nevű colát.! És ha nem túl nagy kérés egy Dorina nevűt is mert megakarnám lepni vele szülinapjára 🙂

  16. Dia szerint:

    Szeretnék egy Rami nevű coca colat!!! köszönöm előre is!!

  17. Dia szerint:

    Szeretnék egy Ramis Colát!! köszi!

  18. Martina szerint:

    Martinásat sem láttam még:(

  19. Boldizsár szerint:

    Nekem kell egy Boldizsár 😀

  20. rita szerint:

    Szeretnék egy Rita colát:))

  21. vijet szerint:

    Miért nincs Orsolya

  22. Borbély Beatrix szerint:

    Szeretnék Beatrix nevű coca-colát és fiúban Jenő nevűt! Köszi.

  23. ivett szerint:

    Ivett??????

  24. Martina szerint:

    Martina sincs:(

  25. Tivadar szerint:

    KI látott, és hol, Tivadar feliratút? Én eddig még egy darabot sem láttam. Teszem hozzá Szekszárdon.

  26. Krisztián szerint:

    Létezik Melinda is (szerencsére 🙂 ). Meg Nagy Ő, Baby, Mr. Kockahas, Miss Bikini, Szerelmem, Tündérke

  27. Kerényi Krisztina szerint:

    Szeretnék Flóra feliratú colát.Köszönöm 😀

  28. Mónika szerint:

    Én legutóbb, amikor néztem, még láttam a nevemet a listán, de most már nem látom. Mi ennek az oka?
    Szeretnék egy Mónika nevűt 🙂

  29. Luca szerint:

    Tudtok csinálni egy lucás colát?köszi előre:)

  30. Séra Mihály szerint:

    Én egy miskanaruska feliratút megvennék. Én nem iszok kólát de ezért vennék egyet.

  31. Davey szerint:

    Én már láttam Dávid Coca-Cola-t !

  32. Davey szerint:

    Nincs a listán a VIP és a Lakótársaim !

  33. Luca szerint:

    Sziasztok! Tudtok csinálni egy megis colát meszeretnémvele lepni a barátnőmet köszi előre is(:

  34. kerner timea szerint:

    timea még nincs .

  35. kerner timea szerint:

    TIMEA

  36. david szerint:

    én egyik kedves Beáta ismerősömnek ígértem h szerzek, de már nem egy üzletet végigkutattam és egyet sem találtam :(((((

  37. Iza szerint:

    Sziasztok!! Tudnátok csinálni Iza feliratút??

  38. era baba szerint:

    nekem kéne egy erik mert az édesem neve és eg erikás is köszi.

  39. Dalmika szerint:

    Kérlek egy DALMÁT csináljatok :))

  40. L999 szerint:

    Sziasztok!! Mindenhol kerestem már, de még nem találtam Lehel nevű colát, ha valaki látott már az kérem írjon itt nekem, ha a viszont nincs akkor jó lenne, ha csinálnának, mert szerintem ez egy nagyon régi és szép Magyar férfi név. Ezt előre is köszönöm!!! 🙁

  41. viki szerint:

    csináljatok olyat is léci hogy dáp

  42. Szabi szerint:

    Szabi nev miert nincs? 🙁

  43. Markhot Éva szerint:

    Én szerintem nemcsak az EDE hanem az ÉVA is szép név! neki is van sok beceneve! És én szerintem az ásványvíz Üdítőn is lehetne név rajta!

  44. Markhot Éva szerint:

    Kedvenc nevem GAGA Jázmin Krisztina Zsanett Béla Anikó Péter Kincső Zoltán kitti Antónia Beatrix Hortenzia Tamás Áron Endre Gabriella

  45. Đáp szerint:

    lécci legyen olyan hogy: Dáp vagy Đáp

  46. Đáp szerint:

    lécci legyen olyan hogy: Đáp vagy Dáp ,sipi ,bip

  47. Luca szerint:

    Sziasztok tudtok csinálni egy Luca és egy Keti nevű coca colát?????? köszike!!!

  48. Bence szerint:

    Van Bence nevű is! A listában nem szerepel,de van nekem egy 🙂

Írj most.

Küldés
FPI
2011