3

Milyen a jó tárhely? Webtárhelyek összehasonlítása

Milyen a jó tárhely? Webtárhelyek összehasonlítása

Milyen a jó tárhely? Milyen szempontokat vegyek figyelembe a választáskor? Melyek azok a legfontosabb elemek, melyek egyik, vagy másik irányba billentheti a mérleg nyelvét a döntéskor?

Számos kérdés felmerül laikusként, amikor a webtárhelyek összehasonlítása, és a közülük számunkra való legjobb kiválasztása a feladat. A témakört kevésbé ismerősek számára érdemes kissé utánaolvasni, hiszen a döntéskor jó szolgálatot tesz, ha már tisztában vagyunk azzal, hogy tulajdonképpen ilyen és ilyen a Google barát tárhely.

A tárhely szolgáltatás egy megfelelő ajánlat kialakításával igencsak jó üzletnek minősül, hiszen minden weboldalnak szüksége van szerverre. A piacon jelen levők számának, és  az ügyfelekért folytatott küzdelemnek pedig nyilvánvalóan a honlaptulajdonosok a nyertesei.

A webtárhelyek összehasonlítása kapcsán a megfelelő tárhely kiválasztása ugyanis legalább akkora jelentőséggel bír, mint a domain név megválasztása, vagy a keresőoptimalizálásba vetett erőink. Természetesen lehetőségünk nyílik arra is, hogy külföldi tárhely mellett tegyük le voksunkat, de ezt éppen a fent említett szempont miatt érdemes átgondolni. A Google ugyanis IP címek alapján dobja ki a találatokat, s ha Ön a nyilvánvalóan olcsóbb külföldi tárhelyet választja, akkor csak a magyar szerverek után kerül majd ki weboldala, hiába is dolgozik a keresőoptimalizáláson.

Amikor azon gondolkodik, hogy milyen a jó tárhely, és hogy melyik szolgáltató is lenne megfelelő az Ön számára, felejtse el az ingyeneseket! Egyrészt ugyanis cége komolytalan benyomást kelthet egy ilyen oldallal, hiszen ha néhány ezer forintot képtelen a minőségi internetes megjelenésre költeni, akkor hogyan várhatná el, hogy a leendő vásárlók és ügyfelek megbízzanak az Ön által kínáltakban? Másrészt viszont az sem elhanyagolható szempont, hogy a Google sem kedveli ezeket a típusokat. A rangsorolásnál ugyanis fontos számára, hogy valóban értékes oldalak kerüljenek az első helyekre, melyek tartalmilag is érdemesek arra.

Ha gyakran előfordul, hogy honlapunk nem érhető el, és ezt a problémát nem orvosolják azonnal, valószínűleg, hogy a jó tárhely választását megcélzó fáradozásunk nem zárult épp a legjobb eredménnyel. A webtárhelyek összehasonlítása kapcsán természetesen nem mehetünk el amellett sem, hogy milyen célközönséget igyekszünk megszólítani honlapunkkal. Ha ez külföldi, akkor érdemes a tárhelyválasztás kapcsán is eképpen dönteni.

A weboldal rendelkezésre állása mellett az is lényeges, hogy mennyire gyorsan tölt be az. Nyilvánvaló, hogy látogatóink nem térnek majd vissza hozzánk, ha azt tapasztalják, hogy akár hosszú perceket kell várniuk a szolgáltatás elérésére. Az elégtelen erőforrás mindenképpen arra enged következtetni, hogy a szolgáltató nem épp a legjobb választás részünkről. A tárhelybővítésre való lehetőség az oldalak költöztetésével járó kellemetlenségek elkerülése végett szintén a jó tárhely ismérvei közé tartozik.

Az ingyenes tárhelyekkel kapcsolatban mindenképpen említést érdemel az is, hogy ha túl nagy, vagy éppen semmilyen forgalom nem történik az ilyen helyen létrehozott oldalunkon, a szolgáltató akár törölheti azt. A korábbiakban már említettek mellett pedig a – sokszor a felhasználói élményt rontó – reklámelhelyezésekkel szemben sem tehetünk semmit, hiszen ingyenes szolgáltatásról, és a vele együtt járókról van szó.

Mint sok más esetben, így webtárhely választás során is érdemes óvatosan közelíteni azokhoz a lehetőségekhez, ahol az ügyfélszolgálat nem érhető el, lassan reagál, vagy egyáltalán meg sem ad az ügyintézést meggyorsító telefonos elérhetőséget. Honlapunk zökkenőmentes működése mindenképpen megéri, hogy körültekintően járjunk el már a minden szempontból megfelelő tárhely kiválasztásánál is.

 

Iktatva: Internet

3 hozzászólás "Milyen a jó tárhely? Webtárhelyek összehasonlítása"

  1. Külföldi tárhely? szerint:

    Ha jól értem akkor külföldre való célzás esetén érdemes külföldi IPvel rendelkező tárhelyet vásárolnom.

    • Domainflotta szerint:

      Igen, érdemes.

      Főleg azért, mert gyorsabb lesz a külföldi sávszélességed is és így gyorsabban érik el külföldről a honlapod, mintha magyar tárhelyen lennél.

  2. tarhely-szolgaltatok szerint:

    tarhely-szolgaltatok.com on lehet összehasonlítani a legjobbakat!

Írj most.

Küldés
FPI
2011