0

Itt az új Kindle Fire HD

Itt az új Kindle Fire HD

Nemrégiben mutatta be az Amazon legújabb készülékét, a Kindle Fire HD-t, mely minden elvárást felülmúl teljesítményével és tudásával. A táblagépek piacán egyedülálló árkategóriát képviselő készüléknek már az elődjével kapcsolatban is felmerült, hogy valójában a cégnek a gyártás nem kifizetődő. Azonban az Amazon vezérigazgatója szerint az embereknek már többre van szüksége, mint egy készülékre, nekik komplex szolgáltatásra van szükségük, s az Amazon pontosan ezt nyújtja a szinte megszámlálhatatlan filmjével, albumjával és játékával.

A Kindle Fire HD rögtön két típusként jelent meg, melyek között a különbség gyakorlatilag csak a kijelző típus és a felbontás – na és persze az ár – terén vehető észre. A nagyobb, 8.9”-os a maga 1920X1200-as felbontásával igazán magas minőséget képvisel, de kisebbik társára, a 7”-os, 1208X800-as változatra sem lehet panasz, pláne, ha már annak kérdése is felmerült rögtön a bemutatást követően, hogy ez utóbbi méltó versenytársa lesz a Google Nexus 7-nek.

A Kinlde Fire HD Amazonon keresztüli megrendelésére még egy ideig várnunk kell, és sajnos az első generációs készülék gyártása is befejeződött, de a rajongók továbbra is beszerezhetik a Kindle SD névre keresztelt, némileg továbbfejlesztett változatot.

A táblagépek mellett kijött az Amazon Kindle Paperwhite könyvolvasó, amely minden eddiginél magasabb minőségben és élethűbben adja vissza kedvenc könyveink lapjainak hatását. A több száz darab tárolásának egyszerű lehetősége pedig kétségkívül jól hangzik.

Iktatva: Elektronika

Írj most.

Küldés
FPI
2011