1

Alulbiztosított lakásbiztosítások

Alulbiztosított lakásbiztosítások

A biztosítók minden évben az évforduló előtt kiküldik az ügyfeleknek az indexlevelet, amely a következő évre szóló lakásbiztosítás díjat tartalmazza. Az indexelést, amely az infláció mértékével közel azonos emelést jelent a díjban, nem kötelező elfogadni.

Az alulbiztosítás jelenlétét jól mutatja, hogy az emberek lényegesen többet költöttek tartós fogyasztási cikkre, mint amennyi a lakásbiztosítás szerződésekben aztán megjelenik. Ennek oka részint a spórolás, hiszen kisebb ingóság értékre kisebb a díj is.

Az alulbiztosítás az első komoly káresetet követően nyilvánvalóvá válik. Ezekben az esetekben az ügyfelek megdöbbenve tapasztalják, hogy az évek óta rendszeresen fizetett biztosításuk a kár töredékét fizeti ki, mivel alulbiztosításnál, annak mértékével egyezően vágják vissza a kifizetéseket is.

A lakásbiztosítás kalkulátor segítségével pillanatok alatt módosíthatja a szerződését, nem csak évfordulóval, hanem évközben is.

Iktatva: Biztosítás

Egy hozzászólás "Alulbiztosított lakásbiztosítások"

  1. Biztosítás.ma szerint:

    Az alulbiztosítottság helyett azt mondanám, hogy nem aktuálisak a biztosítási összegek. Az épület értéke sok évi indexálás hatására jóval az újjáépítési érték fölé emelkedik, míg az általános háztartási ingóságok esetén valóban lehet alulbiztosítottság. Habár a lakásbiztosítások premier risk jellege miatt ez csak totálkár esetén okozhat nagy problémát.

Írj most.

Küldés
FPI
2011