0

A zene gyógyító ereje

A zene gyógyító ereje

A zene és a ritmus emberi lélekre gyakorolt hatása már ősidők óta ismert. Mindegy, hogy a komolyzene, a latin ritmusok, a 80-as évek dallamai, vagy az andalító melódiák hatnak ránk, a lényeg, hogy érzelmi hatás érhető el zenehallgatással. Test és lélek egy rendszer részét képezik. Ami tehát jó a léleknek, az szervezetünkre is pozitív hatással van. Míg a wellness a test kényeztetésével is kíván a lelkiállapotra hatni, addig kedvelt dallamaink belsőnk megérintésével fejtik ki hatásukat.

Gondoljunk csak arra, amikor egy-egy kedvenc, esetleg rég hallott muzsikára tudattalanul is elkezdünk mozogni. Elsősorban tehát lelki folyamataink befolyásolására, kedvezőbbé tételére használhatjuk fel a zene erejét. Megnyugvást szerezhetünk, vagy éppen ellenkezőleg a melankólia ellenszereként a délies ritmusok, a vidám dallamok használhatóak fel leginkább. Ugyanakkor ezzel egyidejűleg szervezetünk fizikális folyamatai is változást mutatnak a különböző ritmusokra. Felgyorsul anyagcserénk, növekszik vérnyomásunk és még akkor is, ha csupán a zuhany alatt éneklők csoportjába tartozunk, arra a néhány percre kiénekelhetjük magunkból a napi stresszt vagy mindazt, ami gondot okoz életünkben.

Sokan arról számolnak be, hogy képtelenek a munkavégzésre, a tanulásra, ha nem hallgatnak közben zenét. Orvostudomány ide vagy oda, agyunk rejtett tartalékai és a rá ható tényezők nem mind igazolhatóak és vizsgálhatóak a modern orvostudomány eszközeivel. És talán nem is lényeges megértenünk, miben rejlik a zene gyógyító ereje. Elég, ha csak érezzük.

Iktatva: Szórakozás

Írj most.

Küldés
FPI
2011